Útravaló gyermekeinknek 6. - A kontroll

Mintha egy marok szétröppenő lepkét akarnék befogni. Szaladok a szélrózsa minden irányába. A kifulladásig folytatom a kergetőzést, pedig már a munka közben is tudom, hogy reménytelen a vállalkozás. Akkor sem adhatom fel, hisz az én feladatom e színes tüneményeket terelgetni! A gyermek akaratát, kívánságait, gondolatait, szeszélyeit ezzel a jelenettel szimbolizálnám. A repdeső csodás pillangók alkotják a gyermek impulzív, cselekvésre ösztönző öntudatát. Ezeket kellene valahogyan, bölcs módon kontroll alatt tartani, nem megfosztva a szabad szárnyalástól...

Nem könnyű a szülő dolga... Megvívni a harcokat, érvelni, motiválni, ha kell a gyermeki figyelmet fókuszálni vagy éppen elterelni. Vigyázni a próbálkozó apróság testi épségére, felmérni az energiájának és képességeinek határait. Meghatározni az időkeretet és kontrollálni a helyzetet. Figyelni, irányítani és ugrásra készen állni. Ez rettenetesen fárasztó! Hogyan kell ezt jól csinálni? Van-e kompromisszum a gyermeki és a felnőtt világ szabályai között? Mivel jár ez a kompromisszum a szülő részéről?
Részletekért kattints a További Bejegyzésekre!

A gyermek kíváncsi, önállóságra törekszik és teljesen más szempontok vezérlik, mint az aggódó szülőt. Ő felfedezni akar, és úgy elmerül a feladatban, hogy képes kizárni minden mást. Megfeledkezik a szülő óvó-védő, segítő szavairól is. A racionális magyarázat nála nem érv. Meg akarja tapasztalni a világ dolgait… Ő akarja csinálni, még ha olykor oly ügyetlen is… És mily szerencse, hogy esetleges kudarcai nem szegik kedvét. Újra és újra megpróbálja a lehetetlent is. Ő valahogy így gondolkodhat: Hűha, milyen érdekes. Ezt feltétlenül meg kell néznem közelebbről. Hoppá, itt van egy kis akadály, de nem baj, valahogy csak átküzdöm magam rajta. Hoppá, kicsit piszkos lettem. Milyen furcsán néz ki így a ruhám. Anya, gyere ide te is, ezt látnod kell.

A felnőtt pedig megpróbálja kijelölni a határokat a nyüzsgő tevékenységekhez. Ő adja a keretet, amiben a játszó gyermek maga az "alkotás". Ha a szülő jól csinálja, biztosítani tudja azt a nyugodt, biztonságos hátteret, amelyben a fejlődés zavartalanul végbemehet.  Mint egy láthatatlan angyal, észrevétlenül terelget, miközben a gyermek bátran, félelmek nélkül adhatja át magát a felfedezés örömének. De nehéz megtalálni az egyensúlyt, hiszen ha a szülő túl óvatos, túlféltő, túl domináns, türelmetlen, kényelmes (!), lusta (!), érdektelen,  idő előtt előre törhet és vélt vagy valós magyarázataival leállíthatja az „akciót”. Így pedig megfoszthatja gyermekét a sikerélménytől, és a saját tapasztalattól.

Ha a szülő az irányító szerepében ragad, örök kívülálló marad. Kemény, megmondó szerepében ugyanis nem fog tudni adni magából. Ráadásul a gyermek rendszabályozásáért folytatott végtelen szélmalomharc rengeteg energiát emészt fel. És mily könnyen elveszítheti a kapcsolatot gyermekével! A törékeny lélek magára hagyva ugyanis szép lassan bezár. Furcsa, vad emberkévé válik, aki, miközben szorgalmasan próbál ügyelni arra, hogy megfeleljen szülei buzgó fáradozásainak, valójában széles, magas falakkal vette körbe magát. Éli a maga külön kis belső életét, magánya pedig számára olykor szórakoztató, olykor megnyugtató, olykor viszont végtelenül elszomorító.

A támogató szülő viszont nem törekszik fáradhatatlanul a kontrollra. Neki fontosabb az élmény.  Ő arra fordítja az energiáit, hogy áthidalhatja a szülő és a gyermek világa között tátongó szakadékot. És hogyan? Úgy, hogy CSATLAKOZIK a gyermekhez. Együtt halad a gyermekével. Benne van ő is a történetben. Így pedig nemcsak megóvja gyermekét a veszélyektől, hanem átélve a kihívásokat őszinte empátia gyullad a szívében. Így tudja átsegíteni az olykor ügyetlen, figyelmetlen, szétszórt, tapasztalatlan gyermekét a nehézségeken. Támogató jelenlétével a gyermek önbizalma épül. Elhiszi, hogy  képes egyedül megoldani helyzeteket. És elhiszi, hogy ő fontos a szülőnek.

Ha viszont a szülő vállalja, hogy bekapcsolódik a gyermek  tevékenységébe, azzal garantáltan ő is piszkos, gyűrődött, kócos lesz. Ki fog fáradni, szembesülni fog akár saját gyengeségeivel, még megkopott fizikai képességeit próbára is kell tennie. Ez pedig rendkívül kényelmetlen! Néha tényleg úgy tűnhet, folyamatosan rendszabályozni "olcsóbb" megoldás, mint „asszisztálni” a gyermek mutatványaihoz. Így ugyanis a szülő saját igényeihez tudja igazítani az eseményeket… és kevésbé kell kimozdulnia saját komfort zónájából.

De érdemes erre kísérletet tenni. Ha alkalmat teremt a játékra, apró, ösztönző ötleteket dob be és figyel, a gyermek mit kezd a helyzettel, ha türelemmel kivárja a gyermek válaszát az "akcióra", létrehoz egy olyan mondhatni meghitt játék szituációt, amiben az önfeledt, spontán és nem várt csodák megtörténhetnek. Tudatosan kell saját maga korlátait legyőznie. Tudatosan kell lemondania saját akaratának érvényesítéséről, saját kényelmének kiszolgálásáról. Tudatosan kell vállalni a nem megszokott dolgokat. De mindez megéri. A gyermek lelkének így maradhat egy láthatatlan ablaka, ami mindig nyitva áll majd előtte.

Elég napi 20 perc aktív játék, amikor a szülő szó szerint lehajol, leül, leguggol, lefekszik a picúr mellé, és az ő perspektívájából szemléli a világot. A kölcsönös testi-lelki ráhangolódás közben szabadon szárnyalhatnak a képzelet színes pillangói!